- Enthusiastisch, egyszerűen nem tudom leírni, mindig görögül jut eszembe

- Nem tudtam, hogy az is görög szó

-Pedig az...Enthousiasmos

Majd következik a napi etimológiai tudásbővítés. Mindig tanulok tőle valamit. Nem okoskodik, élvezettel magyaráz, miközben több éves rutinnal tekeri a cigarettáját, majd a dohányt visszacsomagolja a hasított bőrből készült dohánytartókájába. Dallamos beszéde rendkívül határozott, ugyanakkor halk és vidám.

-Nekem egyszerűen nem megy a szinonimák keresése németórán

-Nem értem miért mondod ezt, hiszen rengeteget olvasol

-Pont ez a baj, számomra minden szó különböző jelentéssel bír

Kétségtelen, P. a szavak megszállottja. Első találkozásunkkor nem gondoltam volna, hogy valószínűleg ő a legolvasottabb lény az egész klinikán. Rendkívül ösztönzően hat rám, ha irodalomról beszél, ráadásul előtte nem kell szégyellnem tudatlanságomat. Sok dologban hasonlítunk, még több dologban különbözünk, pont ettől lesz érdekes egy barátság. A legszimpatikusabb benne, hogy a furcsa szokásai teljesen őszintének tűnnek. Nem kérkedik vele, hogy különlegesnek hasson, egyszerűen szerves részét alkotják a személyiségének. 

-Borzasztó dilemmában vagyok, nem tudom, hogy ennek a kriminek elolvassam-e a végét előre vagy ne...

-Normális vagy? Te elolvasod a végét előre?

-Persze, különben túl hamar elolvasnám és nem tudnám élvezni magát a könyvet. Így nyugodtan elmerülhetek benne

Az, hogy csak halott írók könyvét olvassa, annyira nem döbbentett meg, régen én sem voltam hajlandó élő ember könyvét elolvasni.

Persze más téren is vannak érdekes szokásai, pl. a vonaton csak menetiránynak háttal szeret ülni, mert különben nem látja  mi történik kint. Megérkeztünk a jazz koncertre. Türelmesen végigülte, bár nem tudom mennyire tetszett neki...csak annyit fűzött hozzá, hogy neki ez túl hangos, túl vidám. 

A legjobban azt tisztelem benne, hogy erős benne a görög öntudat. Ha beszélgetünk mindig úgy érzem, hogy Európában vagyok, a szellemiség őshazájában. Irigykedem is néha, bevallom. Izgalmas lehet egy több ezer éves kultúra részese lenni. Ugyanakkor rendkívül érdeklődő, nyitott más hagyományok felé (pl. szeretne megtanulni magyarul, nagyon érdekes nyelvnek tartja). A német mentalitást viszont mindketten idegennek érezzük még magunktól. 

-Itt mindenki olyan komoly. Nem értem miért megy mindenki haza munka után. Nálunk az a szokás, hogy munka után beülünk valahova kávézni. Hiába van nálunk krízis, az emberek mégis boldogabbnak tűnnek.

Vége a jazz koncertnek. A félig magyar romagyerekek nagy sikert arattak  a koncert közben zabálni képes sznob közönség előtt. New Yorkban kezdték a turnét. A gitáros fiú bár maníros, de meglepően jó angol kiejtéssel konferált. Nem kérdés, ő már amerikainak érzi magát. Nem az. Még a legtrendibb gitárfutamokban is ott rejtőzik az, aminek ott kell rejtőznie ahhoz, hogy az ember definiálni tudja önmagát és legyen egy belső kiindulási pontja, ami nélkül képtelenség építkezni, maximum szállingózni, mint ökörnyál az őszi levegőben. A kijáratnál megkérdeztem tőlük angolul, hogy beszélnek-e magyarul. A nagyobbik fiú angolul válaszolt: "well..ehm...I speak hungarian only with my parents, but it sounds quite stupid...so i rather speak english...".  Nem érdekelt, direkt magyarul dicsértem meg őket. A kisebbik széles vigyorral mondta, hogy "köszi", a nagyobbik még mindig ragaszkodott a "thank you very much"-hoz. Biztosan sok tini életében van olyan pillanat, mikor szégyelli, hogy magyar, mert az amerikai nyelv, na az a cool, azért ez az eset mégis elszomorított egy kicsit. Ugyanúgy, mint a múlt héten egy doki a klinikán, aki egy hosszabb meddő beszélgetés után megkérdezte honnan jövök. Mikor mondtam, hogy Magyarországról, nagyon elcsodálkozott, majd magyarul megszólalt, hogy "én meg Székelyföldről". Pár magyartalan mondatot kierőszakolt magából, majd visszaváltott németre...Na ezt az állapotot sosem szeretném elérni...soha... Nem vagyok egy matuzsálem, de szerencsére az életemben már eljött rég a pillanat, hogy szeretem, sőt ragaszkodom az akcentusomhoz. 

Németországban minden 5. lakos bevándorló (és a 2. generációs bevándorlókat ebbe már nem számolták bele).Akikről azt gondoltam, hogy vérbeli németek, azokról is kiderült, hogy a szüleik nem itt születtek, ők is csak itt nőttek fel stb. Az osztályon mindig van legalább 1-2 beteg aki nem beszéli a nyelvet, 3-4 aki rosszul beszéli, rengeteg akinek a nevéből kiderül, hogy nem itt született. A dolgozók körében is több a nem német. A fiatalok nem beszélik az anyanyelvüket, csak a németet. A multikultihoz ez is hozzátartozik. A külföldiek egy része soha nem fog asszimilálódni, de már a gyökereiket is elvesztették. Egy nagy massza, amit az egyéni érdekek tartanak mozgásban, de ha összefogásra kényszerülne, nem tudom milyen értékekhez tudna visszanyúlni. Keresztény Európáról, nemzetállamokról már nincs szó, ezt már elkúrtuk, nem kicsit, nagyon. A sajtószabadság védelme szintén gyenge összetartóerőnek bizonyult...de ez egy külön blogbejegyzést érdemelne.

P. és én sosem fogunk integrálódni. 

- Nem érdekel mit gondolnak rólam a németek. Nekem a lelkem Athénban van

- Meg kell próbálnunk az itteni életünket kialakítani, különben ez nem fog változni

P. bólogat, de mindketten tudjuk, hogy a gyökereink már túl mélyre nőttek.