Dec. 10. és még nincs hányingerem. Talán azért, mert nincs tv-m, vagy talán azért, mert egy olyan kicsi településen lakom, ahol a karácsonyi előkészületeket nem a multik ízléstelen reklámszlogenjei uralják. Ha megpróbálom leírni, hogy milyen itt az élet, talán lesz valaki, akinek ugyanaz fog eszébe jutni, mint ami titkon bennem megfogalmazódott.

Az egyik beteg készített nekem egy angyalkás képeslapot (nem érdemeltem ki, mániás beteg mindenkinek készít képeslapot). Nagyon örült neki, hogy 1.  Adventre otthon lehet, ráadásul a mesés karácsonyi vásárba is elnézhet, ahol  mennyei sütiket meg forralt bort árulnak. Egy másik beteg kimenőt kért vasárnap késő estig, mert adventi koncertre szeretne menni. Mindenki lázban ég, betegségtől függő mértékben.

Advent, a várakozás ünnepe. Türelmesen várok az élelmiszerbolt fotocellás kis csapóajtaja előtt, ami alig nyílik ki,erőlködve akadozik, mert extrém módon feldíszítették zöld növényzettel. A bolt előtt a város egyik standard utcazenésze  karácsonyi slágerekkel keresi épp a kenyerét. Egyik kezében a trombitát tartja, másik kezével a harmonikát irányítja. A szombati vásárban a szokásos almamennyiségem mellé kapok körtét is ajándékba és boldog Adventet kívánnak. Este pedig bemerészkedtem oda...igen, a karácsonyi vásárba.A mézeskalács, kandírozott mandula illata, a verkli  hangja, a tér közepén megszeppenve lihegő barikák időtlenné tették az ünnepi hangulatot. A színpadon fülsiketítően hamis gyerekkórus üvölti a német karácsonyi dalokat,a közönség végtelenül hálás, persze nem kevés forralt bor után, amit természetesen színes kerámiapoharakból fogyasztanak. Fiatalok saját készítésű sütiket árulnak jótékonysági célból, mellettük egy fura fazon áll pónival, a családi cirkusz fenntartására koldul egy kis támogatást.

Az állomás felé konvergálok, kíváncsi vagyok a nagyvárosi hangulatra is. Már a peronon megcsap a multikulti szele, a slepp nagy erőkkel nyomul az S-Bahnra. Minden kocsiban van minimum 1 ittas, 2 aktuálisan söröző, de legalább 5 külföldi.A stuttgarti állomáson már simán leszólít a kunyeráló bácsi, közben igyekszem nem felbukni a hippikben akik "egy kis chill-re gyűjtök" felirattal ülnek egy oszlopnál, ami mellett egy keménydrogos ugrál észveszejtő módon. Égnek a receptoraim, villog az overload. A sétálóutcán a villogó neonok mellé még kap az ember egy kis akusztikai élményt is. Román zongorista próbálja a kihangosított szintivel túlkalapálni a tőle 5(!!!) méterre bazseváló mexikói családot. Szemben kapucnis gyerek osztja ránk a Nothing else matters-t gitáron, kedvet csinálva a parfümvásárláshoz. Betérek egy plázaszerű épületbe, jazz-zenekar (elnézést dzsessz) ontja a karácsonyi sztenderdeket. Egészen igényes a performansz, nem is hallgatják túl sokan. Mellette kis ázsiai bolt, megnézem a lenvászon ruhákat. 30-60 ezer ft között vannak....puszta kíváncsiságból megkérdezem az eladót, hogy ezek mégis miért ilyen drágák. Kikerekedett szemekkel, kissé felháborodva válaszol, hogy ezek ugyan nem drágák. Valamit biztosan nem tudok, nem is baj, ennyiért nem viszem el, szevasz.

Hazafelé az S-Bahnon azon gondolkodom, hogy egészen jól kiegyensúlyozható itt az ember nyugalmi és pezsgő állapota. A nagy karácsonyi forgatag után jól esik visszatérni a kicsi városkába, a német Stars Hollow-ba. A legbénább utcazenésznek, a leggiccsesebb díszítésnek és a leghülyébb betegnek is megvan itt  a bája.A sorozat új részéhez akár innen is meríthetnének ihletet. A karakteres szereplők számomra ott vannak az osztályon,a minden elmebaj ellenére szerethető emberek. Még azt a nőt is nehéz szívvel engedném haza, aki miatt 2 hétig nem mertek a betegek semmilyen székre leülni, mert szegény mindegyiket összesz...ta, de ma szerintem új kedvencre találtam. Boszniából jött a néni, csak megkérdeztem hogy van. Azt mondta "elnézést, egy pillanat, így könnyebb lesz", majd kihúzta a fiókot, kivette a szájából a protézisét, visszatolta a fiókot, majd nekilátott a meséhez.Nem zavart egyáltalán, de elgondolkodtam, hogy egyáltalán miért is kéne, hogy zavarjon? Néha az elmebetegek rávilágítanak, hogy a normalitás mennyire abszurd. Sokat kell még tanulnunk...