Werther Effect

Werther Effect

Down where the spirit meets the bone

2014. október 19. - Werther effect

" For everyone You listen to have compassion

 Even if they don't want it even if it seems cynicism

 Is always a sign, always a sign, always a sign

 Always a sign of things no ears have heard

 Always a sign of things no eyes have seen

 You do not know what wars are going on down there

 Where the spirit meets the bone

 Down there where the spirit meets the bone..."

Kétségtelen, hogy a látszólagosan feloldhatatlan ellentét dacára, a belénk rögződött asszociációs sémák ellenére, valami rendkívül erős kapcsolat létezhet a szikrázó napsütés és a  bénító melankólia között. Joe Henry* pl. rendszeresen említi egy mondatban a mérhetetlen lehangoltságát és a kaliforniai "kínzó" fényáradatot. Az arcom már szinte könyörgött a D-vitaminért, éreztem ahogy a sejtjeimen felvillan a "töltődik" jel, a karomon a halvány piros foltok kezdtek egységes színárnyalattá összeolvadni. A balkonom teljesen üres még, csak az egyik sarokban áll a bioszemetesem büntetésből, az udvar felé néző sarokban pedig egy méretes pókháló (talán a délelőtt kirakott jószág csinálhatta). Épp azon tűnődtem, hogy vajon a házak előtti rothadó komposztgyűjtemények miatt van-e ilyen érthetetlen mennyiségű muslica a levegőben, amikor egy előttem elsuhanó gigantikus szitakötő miatt majdnem megállt a szívverésem, de mivel ez nem következett be, még épp szemtanúja lehettem, ahogy egy hatalmas darázs bezsizseg a szobámba. Azóta sem találom...

Miután sikerült feltérképeznem a környékbeli faunát, és a szomszéd is kikapcsolta a német attitűdhöz méltatlan mértékben lármás fűnyíróját, próbáltam megtalálni a lelki békémet. A felhőtlen boldogság színterét átszelő kondenzcsíkok alatt feltűnt egy hőlégballon. 5 perc hunyorogva fókuszálás után próbáltam volna megfejteni a feliratot rajta, mikor a laptopomon elkezdődött a DAL. Most hallottam először. Lucinda Williams legújabb lemezének első track-je (szövegrészlet lsd. fent). Lu már nem mai motoros, megitta kenyerének javát, jobb időkben kapott több Grammy díjat is, de az elmúlt 1-2 évtizedben nem szenteltek neki túl nagy figyelmet. Most viszont történt valami. Az új lemeznek már megjelenése előtt hatalmas sikert előlegeztek meg a kritikusok.Talán egy újabb Grammy...Úgy tűnik Lu kikecmergett a delíriumos állapotból, és bár a színpadon még mindig üveges tekintettel, szétfolyt szemfestékkel, kottából olvasva  énekli hamiskásan az amúgy minimál alapokból építkező dalait, a képessége még mindig megvan ahhoz, hogy az emberi lélek finomszerkezeteit beolajozza és a hallgatót érzékenyebbé tegye az élet látszólag elhanyagolható elemei iránt is. A Compassion (Down where the spirit meets the bone) nem véletlenül lett címadó dal. Különlegessége, hogy a szöveg LW édasapjának egyik költeménye. Természetesen engem nagyon megérintett . Az emberi elfogadás, könyörületesség ezen (igazi) keresztény megközelítése egyfelől megható, másrészt szívfacsaró a gondolat, hogy leginkább megvetett vagy gyűlölt társainkkal  is egy táborba tartozunk. Összetart bennünket a mindenkinek kijáró egyéni szenvedéstörténet.

Down where the spirit meets the bone...na igen, a teljesen megfoghatatlan. Persze beszélhetünk itt számtalan dologról, pl.szerotoninról vagy gátolt dopaminreceptorokról, tágult agykamrákról, pszichoszomatizációról,  a tudomány legmodernebb kutatási eredményei sem lesznek soha elegendőek ahhoz, hogy az emberek többsége a test-lélek közötti határt folytonosnak gondolja. Sokan ezért is utasítják el a pszichiátriai kezelést mint lélekgyógyászatot.Gyógyszerekkel tömni az embert mikor beteg a lelke??? Személy szerint én egyik véglet híve sem vagyok, de azt már ki merem jelenteni, hogy a gyógyszerek sok embernek nyújtanak enyhülést. Az már más kérdés, hogy a félrekezelés, gyógyszerfüggőség, nem megfelelő kombináció és adagolás hatalmas károkat is tud okozni.

Amit észrevettem már sokszor, hogy az emberek fejében valami nagyon furcsa kép jelenik meg, ha a pszichiátriáról van szó. Ennek gondolom rengeteg oka lehet, az agyatlan mozifilmektől kezdve a kádári hagyományon keresztül a szcientológia "hasznos" tevékenységeivel bezárólag minden. A pszichiátria nem börtön. Nem tömeggyilkosok ülnek, akik áldozataikkal saját agyukat etetik.A zárt osztályt nem szekusok őrzik és a betegek nem gumiszobában pattognak a falról. A pszichiátria nem cirkusz, ahol Jim Carrey balettszoknyában ugrál a szanatórium parkjában. A pszichiátria nem egy bőrfotelekkel ellátott szoba ,ahol a szakállas tudós pipáját szívva jegyzeteli az álmaidat, közben olvas a gondolataidban...nem. A pszichiátria egy egészségügyi intézmény, ahol ugyanúgy orvosok-nővérek-ápolók dolgoznak, ugyanúgy vizittel kezdődik a nap és a zárt osztályról is kimehet a beteg ha épp nincs öngyilkossági szándéka.

A héten persze szembesültem már a szakterület árnyoldalával is. Nem lélekmelengető látvány az ereit felvagdaló pszichotikus beteg kényszerkötözése, viszont életmentő. Innentől kezdve lehet mérlegelni. Az már más kérdés, hogy ezt meg lehetett volna előzni vagy talán a rossz gyógyszerezés hozta ki a betegből, de abban a pillanatban sajnos szükséges volt.

Az egyik kedvencem a  "lenézem a pszichiátriát" megnyilvánulások közül még a pragmatikus józan paraszt hozzáállás: " pfhh....depresszió...adnék én neki depressziót...elküldeném dolgozni, kapálni a földre, rögtön nem lenne ideje depressziósnak lenni." Szerencsések az ilyen emberek, mert valószínűleg nincs a környezetükben, szeretteik között depressziós egyén és gőzük nincs arról, hogy egy depressziós beteg hogy néz ki. Rosszabb helyeken persze előfordul, hogy az osztályra bekerül 1-2 munkakerülő, de az az orvost minősíti, hogy ezt nem szűri ki. Az is igaz, hogy a munkaterápia valóban hatékony terápiás módszer, de ez természetesen nem úgy működik, hogy a beteget beküldöm a hivatalba, vagy kirakom Kismacs mellett földet kapálni. Ezek az emberek tényleg szenvednek és nem segít nekik a "józan parasztság". Hiába szegezed nekik a kérdéseket: Mi az, hogy nem tudsz dolgozni? Mindenki tud dolgozni csak te nem akarsz...Mi az, hogy mások olvasnak a gondolataidban? hát hülye vagy? olyat senki nem tud...Hagyjál már a fasságaiddal, hogy tegnap Hitlerrel találkoztál...már nem él...Mi? Hogy chipet ültettek az agyadba az UFO-k? Te megvesztél....Arcokat látsz?? háde nézzzed má itt nincs is senki, nem érted?

Szóval ez ugyanolyan betegség, mint akármelyik testi kór.Meg kell keresni az okát és a módját, hogy az okot megszüntessük, vagy legalább a tüneteket enyhítsük.Egy értelmesebb homo sapiens ezt megérti és nem ítéli el az ilyen betegeket. A baj csak az, hogy nem mindenkiről derül ki, hogy beteg...és számtalan ilyen ember van...itt élnek köztünk és nem is tudjuk, hogy naponta milyen szenvedéseknek vannak kitéve. Az sem kell, hogy az illető beteg legyen...csak éppen meghalt valakije...otthagyták...fóbiája van vagy komplexusokkal küzd...problémája van az alkohollal...vagy a gyereke viselkedési problémákkal küzd vagy éjjelente még mindig bevizel...Akárhogy is vetíti ki ezeket az ember, vagy egyáltalán nem mutat ezekből semmi érzékelhetőt, mindenkinek kijár a könyörület, hiszen nem lehet tudni, hogy milyen csatákat vív...a lelke mélyén..."down where the spirit meets the bone..."

*Joe Henry amerikai énekes-dalszerző (amúgy Madonna sógora, aki egyszer betaggelt az egyik kommentjébe és én ettől rendkívül boldog voltam)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://werthereffect.blog.hu/api/trackback/id/tr126806309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása